Yordan Yovkov - A gazdaság a határ közelében
Besötétedett. Iszonyatos gyötrő fájdalom gyötörte, fáradt - egy-két órája tért vissza a városból - Nona egyedül feküdt a szobájában. Az esőt kint hallani lehetett a szilfa levelein. Csendes volt, mintha a tanyán nem volna élő lélek.
Az ajtóban Sanka beszélt valakivel, majd belépett Nona-ba.
- Nincs, nézd meg, miért hív téged Nikolai - mondta mosolyogva és gyönyörűen, mint mindig. - Mond nekem valamit, de nem értem. Az ő sivatagi Nicholas. Mintha valaki téged keresett volna.
Nona szédülten ugrott.
"Hol van?" Hol van Nikolai?
- A lépcsőn van lefelé. Ah, senki, mit tettél! Enyhítette a lepedőt.
Nona kiment a verandára, de Nikolai nem ott volt, hanem lent az udvaron. Amikor meglátta, intett neki, felhívta, és olyan komikusan komoly és titokzatos volt, hogy ha máskor lett volna, Nona hangosan felnevetett volna. Most csak mosolygott, és lement hozzá.
- Mi van, Nyikolaj?
- Joseph? - csodálkozott Nona.
- Ő. Menj, mondd, szólj a hentesének, hogy jöjjön, Nona. Ne mondd el másoknak, sajnos. Még kettő vagy három van vele - mondta a homlokát ráncolva Nikolai. - Nem tudom, úgy tűnik, összemosódnak. Nem tudom, hol ismerem meg őket.
- Hol van Joseph? - vágott közbe Nona.
- Hee, ott! Az árokban. A műfajok azok.
Nona visszatért, felvette a bőrkabátját, felvett egy hasonló bőrbarettát és elment.
- Tegyem hozzá én is? - kiáltott mögé Nyikolaj. - Lehet, hogy ezek az emberek.
- Úgy tűnik, nem tiszta emberek.
Valami átment Nona fejében. Hányt.
- Figyelj, Nyikolaj, maradj csendben. Ne mondd el senkinek, hallottad? Nem az a dolgod, hogy milyen emberek. Csendben lenni, senkinek sem szólni. Gyere, adok neked valamit. Adom neked azokat a csizmákat - viccelődött a lány.
Nyikolaj ostoba ráncot hagyott. Nona egyedül sietett előre. Elhaladt egy hölgy mellett, a marhahús sai mellett, a csorda sai mellett és a cséplőn. Itt véget ért a tanya kőkerítése, és egy vékony, szarvasmarhák által kikövezett ösvény vezetett az árokhoz. Nona odaért. Itt még csendesebb volt, a köd száz lépésnyire állt meg körben. Az árkot vastag, kiszáradt banda töltötte meg, amin keresztül zúgott az eső. Besötétedett. Hirtelen egy férfi állt a közelben - biztosan mára már gyomban rejtőzött -, és Nona felismerte Józsefet.
Körülbelül húsz nap alatt, mivel nem látták egymást, sokat változott: vékonyabb volt, borostás, sárga bajusza az ajkán lógott. Különleges csillogás csillant a szemében.
- Joseph! - kiáltotta Nona halkan.
- Én vagyok, Nincs. Sajnálom, hogy idehívtalak. Látni akartalak.
Nona meglepetten, szó nélkül meredt rá.
- Meglep, hogy itt lát engem? Romániába menekülök. Nekem is vannak bajtársaim. Nem fog elárulni minket, és mondom. Ma este a másik oldalon kell lennünk.
- Látni akartalak. Viszontlátásra, Nincs. Végül is barátok voltunk, ugye, Senki? Valami fontosat akarok mondani. Nona felnézett; szemrehányás volt a szemében, gyűlölet volt. - Nincs, tudom, mi történt - mondta gyorsan, kitalálva a gondolatát. - Tudom, mi történt Galcsevával.
- Megölted! Mondta Nona. A szeme felderült a haragtól, és Joseph keserűen, keserűen mosolygott.
- Nem, nem mi öltük meg. Galcsev jó, becsületes fiatalember volt, nem volt idegen az emberektől. De nem volt azon az oldalon, ahol mi voltunk - ennyi.
Nona nem szólt semmit, zavartan nézett a földre. A bandában halk füttyentés hallatszott.
- Hívnak - mondta Joseph. - Sietnem kell. Figyelj, senki, gyere velem. Ezért kijutottam innen. Hagyja ezt az értelmetlen, ostoba életet. Gyere velem, ahol én leszek, ott leszel, dolgozni fogunk, harcolni fogunk. élni fogunk. És szabadok leszünk. Gyerünk, senki, hallgass rám.
Nona ránézett. Gúnyos tűz villant a szemében. Joseph ismerte ezt a pillantást.
- Hogy gondolhat ilyesmire? - azt mondta.
Új síp hallatszott. Joseph visszafordult, és valószínűleg látott valamit, mert összerezzent és türelmetlen mozdulatot tett.
- Mennem kell - mondta. - Viszlát, nincs! Emlékezz rám. Soha nem foglak elfelejteni, Nincs. Viszlát, nincs, viszlát!