Caisson dekompressziós betegség
09 szept Caisson/dekompresszió/betegség
A Caisson-betegség, más néven dekompressziós betegség vagy búvár-betegség, a test vérében és szöveteiben lévő nitrogénbuborékok által okozott állapotot ír le. A buborékok akkor jelennek meg, amikor a búvár nagyon rövid idő alatt a mély vízből a felszínre (ahol a környezeti nyomás alacsonyabb) mozog. A Caisson-kór akkor fordulhat elő, amikor a környezetet nagy nyomáson hagyja el a mélységből történő gyors felemelkedéssel vagy a gyors felemelkedéssel a közepesre magasabb nyomáson.
A Caisson-betegség (dekompressziós betegség) leggyakrabban a búvárkodás veszélyének egy speciális típusára utal, de előfordulhat más nyomáscsökkentési eseményekben is - olyan betegség, amely a sűrített levegő kamrájában tartózkodik. A Caisson-betegség a környezeti nyomás csökkenésének következménye, amely inert gázbuborékok kialakulásához vezet a test szöveteiben.
Mivel a hólyagok a test bármely részébe képződhetnek vagy elvándorolhatnak, a caisson betegség számos tünetet okozhat, és hatása az ízületi fájdalomtól és kiütésektől a bénulásig és a halálig terjedhet. Az egyéni érzékenység változó, és ugyanazon körülmények között a különböző személyek eltérő módon lehetnek érintettek, vagy egyáltalán nem mutatnak tüneteket. Bár a caisson-betegség nem gyakori állapot, az állapot lehetséges súlyossága olyan, hogy számos tanulmányt végeztek a búvárok esetleges bénulásának vagy betegségének megelőzésére.
A környezeti nyomás gyors csökkentése nagy mennyiségű nitrogén bevitele után buborékok kialakulását és a tünetek kialakulását okozhatja. A buborékok kialakulása után a nitrogén diffúzió folytatódik.
Bár a caisson betegség kialakulása nem könnyen kiszámítható, számos hajlamosító tényező ismert. Környezeti tényezőkként és egyéni jellemzőkként definiálhatók.
A környezeti tényezők, amelyek növelik a caisson betegség kockázatát, a következők:
Az egyes tényezők, amelyek hozzájárulnak a caisson-betegség fokozott kockázatához, a következők:
A caisson betegség [dekompressziós betegség] besorolását a tünetek típusa határozza meg. Egyszerűbb osztályozást vezettek be, amely az "I. típusú" ("egyszerű") kifejezést használja a csak a bőrt, mozgásszervi rendszert vagy nyirokrendszert érintő tünetekre, és a "II-es típusú" ("súlyos") kifejezést más szerveket érintő tünetekre (pl. mint a központi idegrendszer). A II. Típusú tüneteket súlyosabbnak tekintik, és általában rosszabb kimenetelűek, mint a betegség. Ez a besorolás ma már sokkal kevésbé hasznos a diagnózisban és a kezelésben, mivel a betegség kezdeti megjelenése után neurológiai tünetek jelentkezhetnek.