A borjak hús előállítására szánt tehenek etetése
A húsorientált tehenek takarmányozásának két kritikus periódusa van, amelyek közvetlenül befolyásolják ennek az állatállománynak a gazdaságát.
A húsra fókuszáló szarvasmarha-tenyésztés gazdaságosságának alapvető feltétele, hogy a takarmányozás a lehető legolcsóbb legyen.
A magas produktivitású tehenektől nem várható hús, ezért a test fenntartása mellett tápanyagokat kell adni a vemhesség fenntartása érdekében, és annyi tejet kell termelni, amennyit egy borjú meg tud táplálni. Több tápanyagtól nem lehet több tápanyagot elvárni, ezért a túl sok elfogyasztás nemcsak felesleges, hanem a termelési költségeket is növelné. Ennek fényében lehetséges, hogy a fő adag rostot tartalmazó takarmányból, valamint alacsonyabb tápértékű melléktermékekből álljon. Az alacsony tápértékű takarmányokban (szalma, kukoricaszár, stb.) Az élet fenntartására átalakítandó energiatartalom négyszer nagyobb, mint a termeléssé alakítható energiatartalom. A karbantartási energia iránti igényt, szemben a termelékenységre fordított energiával, alacsonyabb tápértékű takarmány fedezheti.
Alapvető takarmánynak legelőfűnek, kukoricának, szalmának, szénának, szilázsnak kell lennie. A borjak-emlősök húsáért felelős teheneket úgy kell etetni, hogy minden 100 kg élősúly után napi 1,6-1,7 takarmányegységet, 170 g emészthető fehérjét, 12 g kalciumot, 8 g foszfort és 70 mg karotint kapjanak. 1 tehén húshoz átlagosan napi 7,5-7,8 takarmányegységre van szükség, üszőknél - 6-6,6 takarmányegységre.