Szívroham, a miokardiális infarktus diagnosztizálása
A miokardiális infarktus diagnózisa klinikai, instrumentális és laboratóriumi adatokon alapul.
Az instrumentális vizsgálatok közül a legelterjedtebbek: elektrokardiográfia és echokardiográfia.
A laboratóriumi vizsgálatok nagyon hasznosak a szívinfarktus bizonyítására, és fontos prognosztikai jelek. Ezenkívül hasznos információkat nyújtanak a beteg általános állapotáról.
A szívkoszorúér-angiográfia a legpontosabb diagnózist végzi, és meghatározza a szívroham okát. Diagnosztikai eljárás alkalmazható a szívroham kezelésére az elzáródott artéria eltömődésének eltávolításával.
5.1. Elektrokardiogram (EKG)
Az elektrokardiogram a miokardiális infarktus diagnosztizálásának fő módszere. Az akut EKG-változások a transzmurális infarktusban a következők: rendellenes Q-hullám, jellegzetes változásokkal együtt az ST-szegmensben és a T-hullámban.
Elektrokardiográfiai szempontból a myocardialis infarctus során több fázis figyelhető meg: magas egyenesű T-hullám a hiperakut fázisban; az ST-szegmens emelkedése egynél több EKG-ólomban, mély szimmetrikus T-hullámok az ST-szegmens visszatérésével az izoelektromos vonalig, patológiás Q-hullám (a rendelkezésre álló nekrózis kifejeződése). Az akut miokardiális infarktus teljesen kialakult EKG-szakaszának változásai a maximális EKG-megnyilvánulás időpontjától számított 3-6 hónapon belül fokozatosan megfordulnak. Az ST szegmens fokozatosan visszatér az alapvonalra és izoelektromos lesz. A negatív T-hullám fokozatosan csökken amplitúdójában, sőt teljesen eltűnhet, és egyes esetekben pozitívvá válhat.
A Q-hullámnak az R-fog több mint 25% -ának és 0,04 másodpercnél hosszabbnak kell lennie ahhoz, hogy kórosnak tekinthető legyen. Az ST-magasság akkor tekinthető kórosnak és jelentősnek, ha a V1-ben és V2-ben 2 mm, más vezetékekben pedig 1 mm. A differenciáldiagnosztikai összefüggésben az ST emelkedés megfigyelhető Prinzmetal-szindrómában, bal kamrai aneurysmában, pericarditisben, ritkábban myocarditisben, korai repolarizációs szindrómában.
Nem transzmurális infarktusban ST-depresszió figyelhető meg, negatív T-hullám kíséretében.
Segítségével EKG a szívinfarktus helye is meghatározható - az elülső, az alsó vagy az oldalsó falon. Közvetlen EKG-változások találhatók:
- anterior myocardialis infarctus - több és/vagy minden precordialis V1-V6, I és aVL vezetékben
- alsó szívinfarktus - II, III és aVF vízelvezetés
- posterior myocardialis infarctus - nyelőcső EKG-ben a bal hátsó kamra falának szintjén.
Az EKG-t a diagnózis mellett szívritmus-monitorozásra is használják aritmiák miatt.
5.2. Echokardiográfia
Az echokardiográfia a szívinfarktus egyik fő vizsgálati módszere. Echokardiográfia fontos a szívroham méretének, szövődményeinek meghatározásához és értékes prognosztikai információkkal szolgál. A bal kamra egyes részeinek mobilitását (kinetikáját) normokinesia, hipokinesia, akinesia és dyskinesia értékeli. A miokardiális infarktusban hypo-, a- vagy dyskinesia van az LV egyes szegmenseiben.