Kurt Vonnegut - Thomas Edison kutyája - Saját könyvtár
Megjelent a "Science and Technology" folyóiratban, 1/1975.
Más webhelyeken:
Két idős úr egy napsütéses reggelen a floridai Tampa Park egyik padján ült. Az egyikük olyan könyvet próbált olvasni, amely látszólag örömet okozott neki, míg a másik, Herald K. Bullard teljes, kerekített mondatokban mesélte el neki a nyilvános beszédekhez szokott embert, életének történetét. Lábuknál hevert Bullard kutyája, amely kényszer hatására nagy nedves orrával megérintve a hallgatót, fokozta gyötrelmét.
Bullard, aki számos iparágban elért némi sikert a nyugdíjazása előtt, örömmel készítette el életrajzát. Figyelembe kellett vennie azonban azt a tényt, hogy nem használhatja többször ugyanazt az áldozatot. Aki egyszer találkozott a Bulldozerrel és a kutyájával, aztán messziről elkerülte őket.
Ezért látogatta Bullard minden nap a parkban, hogy csevegésének új áldozatait keresse. Aznap szerencséje volt, amikor azonnal észrevett egy férfit, aki nyilvánvalóan éppen Floridába érkezett, és még nem tudott elválni vastag kabátjától, kemény gallérjától és nyakkendőjétől, és nem talált megfelelőbb foglalkozást, mint egy könyvet olvasni.
- Igen - mondta Bullard monológjának első óráját zárva -, ötször halmoztam fel gazdagságot, és ötször vesztettem el.
- Ezt már hallottam - mondta az idegen, akit Ballard még a nevét sem kért. - Március! Március! Kiabálta a kutyát, aki egyre agresszívabb lett a lábával.
- Jobb? Mondtam már? - tűnődött Bullard.
- Így van: kétszer ingatlanokkal, egyszer másodlagos nyersanyagokkal, egyszer olajjal és egyszer szállítással.
- Jobb? Nos, igen, az volt. Kétszer ingatlanokkal, egyszer másodlagos nyersanyagokkal, egyszer olajjal, egyszer pedig szállítással. Életem egyetlen napját sem adnám fel.
- Nagyon jól - mondta az idegen. - Sajnálom, de tovább tudná vinni a kutyáját?
"A kutya?" - kérdezte elképedve Bullard. - A világ legaranyosabb kutyája! Nincs mitől tartanod.
- Nem félek. Csak az bosszant, hogy folyamatosan szimatol valamit a bokámon.
- Műanyag - mondta Bullard nevetve.
- Műanyag. Valószínűleg van valami műanyag a harisnyakötőn. Fogadhatok, hogy ezek a kötőelemek. Ez a kutya egy műanyag mániákus. Nem tudom, mi ragadja meg, de a legkisebb műanyagdarabot is képes szagolni és észlelni. Ez valószínűleg az étrend néhány hiányosságának az eredménye, bár kipukkadnék, ha nem eszik jobban, mint én. Nem tudom elhinni, de egyszer megevett egy egész műanyag zacskót. Ez egy olyan vállalkozás, amelyet érdemes most elkezdeni, de sajnos az orvosok azt ajánlották, hogy nyugodjak meg.
- Megkötözheti a kutyát a fa alá - mondta az idegen.
- A vérnyomásom emelkedik, ha a mai fiatalokra nézek! Bullard nyugodtan folytatta. - Folyamatosan panaszkodnak, hogy nem élhetnek. Soha nem voltak még olyan tevékenységi lehetőségek, mint most. Tudod, mit szólna Horus Greeley, ha élne?
- Az orra nedves - mondta az idegen, és elrejtette a lábát a pad alatt.
Fáradhatatlanul azonban kutatása során a kutya közelebb lépett.
- Chiba! Március! - Az idegen kezdte elveszíteni a türelmét.
"A kutya nedves orra az egészség jele" - mondta Bullard. "Ahelyett, hogy nyugat felé menne, fiatalember!" Ma Greeley azt kiáltotta: "A műanyaghoz, fiatalember!" Az atomhoz, fiatalember!
A kutyának végül sikerült megtalálni az idegen harisnyakötő műanyag kapcsait, és most egyik vagy másik oldalra fordította a fejét, azon gondolkodva, hogyan lehet a legjobban eljutni ezekhez a finomságokhoz.
- Ugh! - kiáltotta az idegen.
- Az elektronikához, fiatalember! - üvöltötte Bullard. - Ne meséljen a lehetőségek hiányáról. Minden lépésnél új távlatok nyílnak. Amikor fiatal voltam, az embernek egyedül kellett esélyt keresni, és körmökkel és fogakkal ragaszkodni hozzá. Ma…
- Sajnálom! - mondta határozottan az idegen, becsukta a könyvet, felállt és kiszabadította a lábát a kutya öleléséből. - Most mennem kell. Viszontlátásra!
Az idegen elindult, körülnézett. Talált egy szabad padot, leült, és megkönnyebbült sóhajjal belemerült az olvasásba. A légzése éppen normalizálódott, amikor érezte, hogy nedves orra megérinti a lábát.
- Igen, de megint te vagy az! - kiáltotta Bullard ülve. - Ő követte. Nyomot követett, és hagytam, hogy vezessen. Tehát meddig jutottunk? Elismerően nézett körül. - Nem csodálom, hogy helyet cserélt. Túl fülledt volt egy kellemes beszélgetéshez, és friss levegőnek nyoma sem volt.
- Békén hagy ez a kutya, ha veszek neki egy műanyag zacskót? - kérdezte az idegen.
- Nagyszerű vicc, nagyszerű vicc! - mondta barátságosan Bullard. Aztán hirtelen megveregette az idegen a térdét. - Hé, ugye, nem műanyagban dolgozol? Elterjedtem ebben a témában, és ez lehet a specialitása.
- A specialitásom? Mondta az idegen, gonosz szikrával a szemében, félretéve a könyvet. - Soha nem volt specialitásom. Soha nem tartózkodtam sehol a kilencéves korom óta, aznap, amikor Edison laboratóriumot hozott létre a szomszéd házban, és megmutatta az IQ-ját.
- Edison? - kérdezte Bullard. - Thomas Edison, a feltaláló.?