Irodalmi világ; Gyermekirodalom 2015. június 74. szám; A LÁNY SÁRGA FREESTONNAL
Az erdő végén volt egy kis ház. Minden reggel egy lány, sárga homokkal a homlokán, kiment az udvarra, futott a fák alá és nevetett. Utána jött a kék cica, a narancssárga kutya és a fehér kakas. Nagyon szerették. Amint a lány üldözte az udvaron a kis szürke verebeket, a kutya ugatni kezdte őket, a cica a kerítésen lapult, és a kakas olyan hangosan dörrent, hogy remegett a félelemtől. Iszonyatos felfordulás volt.
Dicsőséges társaság volt.
De az a lány, akit mindenki Sárga Szeplőnek hívott, nem szerette a reggelit. Csak néhány morzsát ivott a kivajazott szeletből.
Anyja könyörgött, hogy egyen még mást, de ez hajthatatlan volt.
- De ha ennyit eszel, akkor nem nősz fel, és olyan maradsz, mint a verebek - mondta aggódva az anya, de ki hallja?
A lánya ismerte az övét.
- Hadd maradjak - válaszolta anyja szavaira. - Nem rossz verébnek lenni.
Egy reggel a lány, homlokán sárga szeplővel, fogyni kezdett. A keze egyre vékonyabb lett, és egy pillanat alatt eltűnt. A lába is elzsibbadt, és lassan kismadár lábává változott. Vállán a hiányzó kezek helyett szürke szárnyak nőttek, akár a verebeké. Toll jelent meg a fején. Délben lehajolt csapvizet inni, de nem tudta. Száj helyett egy csőr jelent meg, és ezzel csak egy cseppet tudott meginni.
Körülnézve a lány megijedt.
Az udvar másik végén vidám verebek ugráltak, és ennivalót kerestek. A veréblány odament hozzájuk, de a szürke madarak elűzték, mert nem ismerték. Egy veréb még összefutott vele és azt mondta neki:
- Tűnj innen, pengetjük a tolladat. Ez a hely a miénk.
A Kék cica az öreg körtefa alatt sétált. Meglátva a veréblány nagyon boldog volt. Itt van egy barát, aki megérti és segít neki. Odament hozzá, és rámosolygott, de a cica nem ismerte fel. Megcsóválta a farkát, az első mancsaira támaszkodott, és meglepettnek látszott.
- - Én vagyok a lány, a homlokán a sárga szeplő - mondta a cicának. - Nem ismertél fel? Felejtsd el, milyen jól játszottunk veled, amikor igazi lány voltam?
- Milyen lány vagy? a cica nyávogott. - Nézz rá, kis sovány veréb. Aztán szőrös szőrrel felkészült az ugrásra.
A veréblánynak eszébe jutott, hogy ugyanennek a cicának néha sikerült elkapnia valami hülye verebet, majd a szénakazal mögé cipelni. Mi lenne, ha most megenné? Erre a gondolatra megrepesztette szárnyait, és azonnal a körte magas ágán találta magát.