A "brutálisan szelíd" Amelia Licheva természetes költészete

Megkerestem az új versgyűjteményt Amelia Licheva nagyon óvatos. Tanulmányoztam a fejleményeit a Irodalomelmélet még az egyetemen. Írását is ismerem Irodalmi Folyóirat. Irodalmi teljesítményeiről hiányos a kép, és inkább egyetemi pályafutását tükrözi emberi kreativitása - ami nemcsak tudományos zseniknek szól, hanem a hétköznapi olvasóknak is.

Még hallgatóként szándékosan elfelejtettem elolvasni a versgyűjteményeit, mert mennyire maradna akkor számomra irodalmi teoretikus, ha verseket is futna? Általánosságban, A versírást hazánkban még mindig kissé ostobának, komolytalannak és éretlennek tekintik - megbocsátott az őrülten fiataloknak és az idősek számára igaz diagnózis. Gyakran fagyottá, de megvalósulttá változtatja a költőt Nárcisz, aki egyedül látja szépségét, míg mindenki más kissé zavarban van, mert állítólag felnőtt barátjuk még nem esett át az érettség alapvető reformján, mégpedig saját kizárólagosságának illúziójának összeomlásán.

Ebben az esetben "Brutálisan szelíd" (szerk.). Szókincs) kisméretű katarzisnak bizonyulhat, amely gyorsan képes kezelni azt az előítéletet, miszerint a költészetet csak kiskorúak írják - olyan emberek, akiknek nehéz a világban élniük, miközben mi létrehozzuk.

Ezúttal a cím vonzott, amely emblematikus, kissé dzungiánus és lényegében oximoron - két ellentétes jelentést tartalmazó szót tartalmaz. Minden irányba megfordultam, és előbb jöttem rá "Melyik kezek". A könyv bemutatója alatt olvastam, és már tudtam, hogy még aznap este lenyelem a versgyűjteményt.

Feltételesen négy részre oszlik: A Magas, A Saját, Az Alacsony és Az "idegen".

A magasság" az őrület személyazonosító igazolványa, szelíd ember vadállati kérdései, hamleti magasságból érkező, de nem hamleti módon feltett kérdések - egyszerű, igénytelen és emberi. Itt van egy:

---