Vera Mutafchieva - hivatalos honlap
A pápa magas látogatása megismertet minket az egyesülő keresztény civilizáció családjával.
Genka Markova: Mrs. Mutafchieva, hogyan gyűjtheti manapság a betűkkel és szavakkal rendelkező ember a bátorságot vagy legalább a kreativitást?
Vera Mutafchieva: Nincs szükségem érvekre. Számomra nem a kreativitás - egyfajta igényes szó, hanem egy szakma, amelyet az ember nap mint nap gyakorol, nem ugyanaz, mint veled? Sokkal nehezebb napjaim és éveim vannak, mint a mostaniak, és mi segített abban, hogy megjárjam őket? Természetesen a szakma.
Ami a bátorságot illeti, az ember maga teremti meg, aki akadályozni fog minket. Kiigazítás, elemzés kérdése. Tisztában vagyok vele, hogy történészként könnyebben érzékelem a valóságot. Csak pontosan tudom, hogy a jelenlegi időjárás kedvezőbb, mint
az elmúlt időkben.
Kortársaik homályosan ismernek minket, és általában a normális emberi nosztalgia édesíti meg őket. A "régi szép idők" a rómaiak kifejezése Krisztus előtt. Vagyis azóta az emberek azt gondolták, hogy a "jó" hátrébb áll, egyre rosszabbul élnek. Valószínűleg észreveszi, hogy a múlt század közepe utáni évtizedeket már idealizálják, a bolgárok elfelejtik, hogyan írták le őket akkor. Ez normális: a feledékenység felülről érkező ajándékunkká válik.
Érzelem nélkül gondolkodva és összehasonlítva nem értem, miért van szükségünk nagy bátorságra a munkánk megtekintéséhez. Csak az számít, hogy meg akarjuk-e nézni - ez a mi problémánk, de nem itt kell megvitatni.
Genka Markova: A tanárokat és az osztályokat csökkentik, a leendő középiskolai végzettségűek fellázadnak az érettségi ellen, a Szófiai Egyetem professzorai és hallgatói tiltakoznak a parlament előtt. A bolgár oktatási rendszer besorolása elérte az alsó szintet?
Vera Mutafchieva: Már nem tudom, mi és mi a valódi probléma hazánkban, ami szenzáció, manipuláció, populizmus stb. Kérdése. És nem értem, miért csak itt látják a tömeget, aki életre szól egy adott munkára. Máshol nincs ilyen sztereotípia. Például: leépítésekre van szükség egy iparágban, mert a rendelkezésre álló erők hatástalanok. Sztrájkok és tüntetések kezdődnek, alkudoznak. Nos, a szükséges reformot törlik.
Ki fizeti az elhunytak, vagyis a nem nemzeti termék emberei által okozott veszteségeket? Ugyanazok az emberek fizetik, de ez nem tesz rájuk rossz benyomást, még egy-három évig megőrizték a status quót. Után? Még rosszabb, mert tovább ragadtunk. És nem kizárt, hogy egy egészséges, egyenes ember az előző szolgálatán kívül megtalálja vagy kitalálja alkalmazását, amelyet szociális segélyforrássá tett? Nem tudom megítélni, ez reménytelen stratégiának tűnik.
Ami az érettségi elleni tiltakozást illeti, úgy gondolom, hogy tartós hiba van oktatásunkban: miért félnek a gyerekek valamilyen rutinos írásbeli munkától tizenegy év tanulás után? Vagyis ez nem rutin számukra. Vagyis nem tanították meg írni, és nem tanultak meg írni. Másutt a hallgatóknak heti írásuk, havi, féléves és éves munkájuk van - szokássá válik levélben kifejezni magukat.