Tenger a fagy előtt Mérleg Scorp Kiadó
Azt akarom, hogy megálljon az idő. Legalább néhány hónapig, de akkor sem leszek biztos benne, hogy ami fogy, az békén hagy. Néhány hónap - jelentéktelen idő egy egészséges ember számára, nekem elég. Ha sietek, a forgatókönyv egy hónap múlva elkészül a javításokkal és még három a fényképekkel. Irigységet érzek mások iránt, ropogós egészségük iránt. Kettőre megtömöm magam étellel. Egy adag nekem, egy rész a garnélaráknak, de úgy tűnik, hogy ez nem elég. Hogyan magyarázhatom el ennek a ráknak, amely mindent kiszív a gyomromból, hogy ezek a hónapok nagyon fontosak számomra - egész életem értelme beléjük ágyazódik. Nem akarok, hogy csak ígéretes debütálás maradjon. Ki akar? Harminc éven át a remény szikrája, majd csak füstöl.
Sok szó és gyenge miniszterelnök. Számtalan művészi mese hiányzik. Egész életedben tapasztalatokat szerzel, és amikor elkezded a nagyot, rájössz, hogy túl sokat adtál az apróságokért: csodálatos hack hatalmas töltéssel, nem elég a valódihoz. Az orsó teljesen kifejlesztett, és még többre van szükség. Szüksége van arra, amit az apróságokért adott, és akkor felmerül a veszély, hogy minden veled megy örök otthonodba, a város végén. A nagy önámítás!
Jelzést tenni a pincérnek - fizetem. Soha nem vesz észre, üres tekintettel mered az üres poharakra. A zenekar régi slágereket játszik, amelyekből kiütést kaphat. Egy elhalványult pár rázkódott össze velük, szomorúan bámulták egymást. Egy lövés a harmincas évekből. Mi van, ha tetszik nekik.
Ki köteles megfelelni a másiknak? A végtelen tapintat deperszonalizációhoz vezet. Leöntöm a pénzt az asztalra, és elmegyek.
Kint az éjszaka szövődött a köddel. Bámulni kell, nehogy átöleljen egy fát - főleg, ha sétálóra lép. Érzem az arcomat. Furcsa módon azt hittem, hogy szoktam nevetni. Két részeg az utca túloldalán hiába próbál énekelni egyhangúan. Végül üvegük sír a járdán. A neonfények szomorúan és zavartan lengenek. Az esti sétákat altatóként használom, különben nehezen tudok elaludni. A daganat egyre gyakrabban jelenik meg alvás közben, és egyre gyakrabban nyitom ki a szemem - mind nedvesen, mind hidegen. Nekem még az is látszik, hogy néha álmomban sírok. Egy holt levél hull a vállamra. Az arcom színe van.
Anyám azt szokta mondani, hogy ősszel valóra válnak az álmok. Ki tudja, talán igaza volt. A legfontosabb az, hogy mit fogsz tenni. Hogy működni fog-e vagy sem, az más kérdés.
A telefon csörög. Csukott szemmel veszem fel a telefont.
- Nyolc óra van - irigyelt az adminisztrátor vidám hangja. Úgy érzem magam, mintha két óra szörfözés után járnék. Mindenhol fáj. Sietnem kell, ha sikert akarok elérni - nincs idő a fájdalomra. Kértem, hogy ébresszenek nyolckor. Dolgoznom kell, kevés időm van hátra. De sokkal jobb, hogy az utóbbi időben csak reggel alszom el.
- A lányod velem van - folytatja a vidám hang -, látni akar téged.
- Engedje, hogy felmenjen - mondom rövid csend után.
Belépek a fürdőszobába. Hideg zuhany alatt áll. Kopog. Törölközővel a kezemben kinyitom.
A lányok, mondják, inkább apákra hasonlítottak, de nincs hasonlóságunk. Karaktere - és felesége.
- Anya akarja a kulcsot.
- Milyen kulcs? - nézek rá meglepetten.
- A kulcs. a lakásért - emlékeztet engem, és a tekintete sajog a kopott szőnyegen. Kellemetlen küldetés.
- Á, igen, megértem - turkálok a kabátom zsebében. - Itt van.
Úgy tűnik, nincs más mondanivaló, a garnélarák erőteljesen körmöket váj a gyomromba. Pihenj legalább most, nem szeretem, ha engem sajnálnak.
- Sietsz? Maradjon legalább egy ideig! - hangzik egy kérés a hangomon. Feszülj fel, most már csak sírnod kell.
Kiveszek egy csomag cigarettát. Én is rajzolom, bár tudom, hogy nem fog kigyulladni előttem. (?!) Cigarettát vesz, szomjasan szív és orrlyukain keresztül mesterien leheli a füstöt. Rám néz: "Rosszul nézel ki, beteg vagy?"
- Keményen dolgozom, sietek.
Haladsz a forgatókönyvvel?
"Igen, már írtam a felét" - hazugságom sugározza az illuzionista hűvösségét. Csak harminc oldalt írtam. Még ötször annyi.
Miért mentél el? Megsértettünk valamivel?
- Nem, lányom! Van más dolog, amit nem akarok elmondani. És aligha fogja megérteni őket. Néha időbe telik.
"Mindig azt hitted, hogy kicsi vagyok. Már huszonhárom éves vagyok. Két napja eljegyeztük Plament. A szállodában kerestelek, de nem voltál ott. - Csak köszönthetek és elmondhatom, hogy örülök neked!