Német irányelvek a Lyme-kór kezelésére
A rendelkezésre álló fordítás pusztán informatív. A teljes útmutató füzet eredeti nyelven, több nyelven megtekinthető a következő weboldalon: www.borreliose-gesellschaft.de, vagy letölthető innen - "Német útmutató a Lyme-kór kezelésére"
Kérjük, ne szedjen öngyógyszert, veszélyes lehet! Mindig forduljon orvoshoz.
3. A Lyme borreliosis (Lyme-kór) antibiotikum terápiája
A Lyme borreliosis antibiotikum-kezelésének hatékonyságára tekintettel a következő két helyzet rendkívül fontos:
- az antibiotikumok a kezdeti fázisban hatékonyabbak, mint a késői fázisban.
- minden egyes antibiotikummal késhet vagy akár nem is lehet terápiás hatás, így későbbi kezelésre van szükség, ebben az esetben egy másik antibiotikummal.
Az antibiotikumokkal történő sikeres kezelés csak hatékony immunrendszer jelenlétében lehetséges. Ehhez hozzá kell adni az antibiotikumok Borrelia-ban történő természetes vagy szerzett rezisztenciájával kapcsolatos problémákat. A Lyme-kór okai az ún menekülési mechanizmusok (csúszó mechanizmusok).
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a korai szakaszban, azaz. a fertőzés kezdete utáni első 4 hétben az esetek körülbelül 10% -ában nincs sikeres antibiotikum-kezelés. Krónikus formákban ez a szám lényegesen magasabb - az esetek 50% -áig. Néhány újabb korai publikáció felhívja a figyelmet a krónikus Lyme-kór problémáira és korlátozott terápiás hatására. Mindezekben a vizsgálatokban a kezelés időtartama általában legfeljebb 4 hét volt. Még hasonló körülmények között végzett ismételt kezelési ciklusok esetén is jelentős sikertelenség figyelhető meg.
Az antibiotikum-kezelés időtartama döntő fontosságú a kezelés sikeressége szempontjából. Eközben már vannak olyan vizsgálatok, amelyek megerősítik a hosszú távú antibiotikum-terápia pozitív hatását és biztonságosságát.
Az antibiotikumok korlátozott hatását számos tanulmány megerősítette. A Lyme-kór okainak megismertetése után is nagyon téves antibiotikum-terápiának tévedtek. Például ismételt antibiotikum-kezeléssel (Ceftriaxon, Doxycyclin, Cefotaxim) a Borrelia-t izolálták a beteg bőréből. Ezenkívül különbség volt a Borrelia érzékenysége között az in vitro (laboratóriumi, lemezes) és az in vivo (élő) beadás antibiotikumokkal szemben. In vivo ezt kiegészítik egyéb tényezők, amelyek a Borrelia képességéből adódnak, hogy elkerülje az immunrendszert, különösen különféle antibiotikumok hatása alatt.
Hipotetikusan a Borrelia rezisztenciáját többek között a sejt belsejében való tartózkodásuk, valamint a biológiailag kevésbé aktív évelő formák kifejlődése magyarázza (lásd Borrelia biológiáját). Ezenkívül Borreliában bebizonyosodott, hogy további rezisztencia és tipikus leválás (az antitestek kilökődése a baktérium felszínéről) hatására biofilmek képződnek. És más mechanizmusok, például a diverzifikáció, azaz. a membránhoz kötött fehérje antigének megváltoztatása, a plazmidok elvesztése és a komplement inaktivációs folyamatok szintén elősegítik a menekülési mechanizmus bizonyítékát más baktériumoknál, azaz a kórokozó menekülési képessége az immunrendszerből. Ezenkívül a kórokozó azon képessége, hogy elnyomja a fehérjét (pórusképző fehérje), megbéníthatja az antibiotikum hatását.
A krónikus Lyme borreliosis kezelésére négy randomizált vizsgálat van, amelyek összehasonlítják a különböző antibiotikumokat az encephalopathia antibiotikus kezelésén belül. Ezekben a vizsgálatokban a cefalosporinokról jobbnak találták a penicillint. A szokásos adagolásnál a doxiciklin csak viszonylag alacsony szérumszintet és szöveti koncentrációt eredményez, míg a cefalosporin koncentrációja szignifikánsan magasabb, azaz kb. a minimális gátló koncentrációra való tekintettel a cefalosporinok értéke legalább tízszer magasabb, mint a doxicikliné.
Az antibiotikumok széles terápiás spektrumára és magas szövetkoncentrációjára van szükség a rosszul ellátott szövetekben (kötőszövet, olyan struktúrák, mint a bőr, ízületi kapszulák, fasciák, inak), mivel a Borrelia különleges affinitással rendelkezik az ilyen szövetek iránt.
A nálunk lévő antibiotikumok közül a tetraciklinek, a makrolidok és a béta-laktámok sikeresnek bizonyultak a Lyme-kór kezelésében. Más antibiotikumok, különösen a karbapenemek, a telitromicin és a tigeciklin hatékonysága in vitro kísérleteken alapul. Nincs klinikai vizsgálat, kivéve az imipenemet, amelyet klinikailag előnyösnek értékeltek.
A Lyme borreliosis kezelése lehet monoterápia vagy szinkron kombinációs terápia. Az antibiotikum-kombinációs terápia hatékonysága mindeddig tudományosan nem bizonyított, a betegség ezen kezelésének formája mikrobiológiai vizsgálatok és empirikus adatok eredményein alapul, amelyeket eddig szisztematikusan nem vizsgáltak.