NÉHÁNY A BURGONY ÉRTÉKesebb, mint SZÁZ SZÓ
Néhány nappal ezelőtt elkezdtem burgonyát osztogatni, és ez mindenféle média újságíróinak fokozott érdeklődését váltotta ki. Ez furcsa, mert nagyon kis mennyiségről van szó - csak néhány tucat tonnát tervezek szétosztani. A teljes bulgáriai burgonyatermelés hátterében ez egy csepp a tengerben. Pénzügyi értelemben pedig nem sok - a burgonya olcsó árucikk. De az újságírók nem hagynak békén, és tudni akarják, miért adok krumplit. Tehát beleegyeztem, hogy eljövök a btv-n a "Vasárnap reggel" stúdióba, és elmondom, hogy jött ez a burgonya kiosztása.
Ott az idő korlátozott volt, és nem volt mód részletes és szisztematikus elmondásra. Ezért fogom itt csinálni.
Tehát ... Az egész sok évvel ezelőtt kezdődött, amikor gyermek voltam. Gyermekkorom nagy részét nagyszüleimmel töltöttem a faluban. Azokban a napokban a kommunisták megpróbálták egyformán szegényíteni az embereket, és nem volt mit megosztaniuk és mit irigyelniük. A szomszédságunkban mind a tíz házban lakók voltak, akik rendkívül szoros kapcsolatban voltak egymással - a nagymamák együtt dolgoztak a dohányterületeken, a nagyszülők pedig mindig összegyűltek, hogy segítsenek egymásnak. Nem minden unoka töltött annyi időt a faluban, mint én, így ezek az emberek úgy élvezték, mintha a saját vérük lenne.
Nem a szüleimmel történt, de a nagyszüleim és a szomszédaim rendkívül kedvesek voltak velem.
Olyan kis Dimitar mosolygós nagyszülők között nőtt fel, és csodálatos gyermekkori emlékeket őrzött a faluról. Aztán felnőttem, elvégeztem a középiskolát, két év katonai szolgálatot teljesítettem, egyetemre mentem, de az ottani tananyag nem volt az, amire szükségem volt - nem az én helyem, és otthagytam. A szüleim otthona sem volt az én helyem, ezért felégettem a múltam összes hidját - tíz év alatt eltűntem, és senki, aki ismert, nem hallott rólam semmit.
Nagyapám meghalt, amikor a laktanyában voltam, és ez alatt a tíz év alatt egyedül a nagyanyám volt, akit sajnáltam. Megfogadtam, hogy soha többé nem teszem be a lábam Kyustendilbe, nem nézek vissza, de egy nap, tíz évvel később elmentem nagymamámhoz.
Kedves nagyi a boldogság csúcsán állt. Én is boldog voltam, de a nagymamát félretéve, amit láttam, elszomorított - tönkremegy. Teljes pusztulás. Környékünk környékén nem voltak zöld legelők és rétek, az udvarokat már elhanyagolták, a házakat is. A falu felé vezető út nyomorúságos állapotban volt - mély, sáros nyomokkal, az új növényzet által a felismerhetetlenségig leszűkítve ... Az embereknek már nem volt ivóvízük - az általuk 1967-1969-ben összeépített vízellátó rendszert már bitorolták. a nap politikai erősségű családja, a másik 50 család pedig hideg vizet sem tudott meginni ...