Nadia Ivanova Tudom, hogy gyilkos vagyok
Március 19-én a burgasi fellebbviteli bíróság tárgyalja a balesetet, amelyben a 12 éves Valentina Dimitrova meghalt. Elütött egy Audi zebra, amelyet Nadia Ivanova vezetett.
Első fokon Ivanova gyakorlatilag 1 év és 2 hónap börtönt kapott. Fellebbezte az ítéletet, csakúgy, mint Valya szülei, Maria és Valentin.
A tárgyaláson Ivanka Kozarova ügyész a büntetés 2 évre történő emelését kérte Ivanova új ügyvéd mellett - Stanko Kralev mellett jelent meg, aki hangsúlyozta az enyhítő körülményeket és a műszaki szakértelem hiányosságait. Például a szakértők önkényesen feltételezték, hogy az ellenőrzés jobb oldalán haladó kisbusz a zebra melegében állt meg, és nem volt. Nadia azonban nem vitatta a szaktudást, amely teljesen más értéket ad vallomásainak, viselkedésének más értékelését és a bíróságtól eltérő következtetést a felfüggesztett büntetések lehetőségével kapcsolatban - mondta az ügyvéd.
A szülők ügyvédei ragaszkodtak a törvény által biztosított maximális büntetéshez - ebben az esetben ez 4 év.
A szakértelem következtetése szerint a nap nem befolyásolja a láthatóság korlátozását - mondta Rosen Kozhuharov, Valya szüleinek ügyvédje. A kisbusz elhelyezkedése nem volt meghatározó a vádlott viselkedése szempontjából, lehetősége volt érzékelni a járdán lévő gyerekeket, és különösen csökkenteni a járdához közeledve - tette hozzá.
Abszolút hazugság, hogy a sofőr elsősegélyt akart nyújtani, de a rendőrök megállították. Megtehette volna, de visszaült autójába, anyja, Maria kompromisszumoktól mentes.
A lány 2011. június 17-én bekövetkezett halálával kezdődött a Vörös Út kezdeményezés, később a nevére alapítványt hoztak létre. A 34 éves Nadia Ivanova kilenc hónappal a baleset után beszélt először.
- Ms. Ivanova, a fellebbviteli bíróság ülése óta először beszél a médiával. Megkönnyebbült?
- Gyakran mondták - igen. Eddig csak rokonokkal, barátokkal, rokonokkal kommenteltem, hogy ez nagyon rám nehezedik. Mindenre emlékszem a baleset előtt és után, de van egy folt, mintha a tudat lezárná.
Pszichológushoz is jártam, hogy hipnózis alatt próbálkozzak, hátha emlékszem valamire. Felajánlották, hogy ugyanarra a helyre vezetek - ez feloldhat valamit a fejemben.
- Megcsináltad?
- Nem, sofőrként nem nevettem. Csak magamnak próbálok emlékezni arra, ami történt.
- Milyen nap volt 2011. június 17?
- Péntek volt. Előző este telihold volt, és általában gondom van az alvással. 45 napja nem pihentem, rengeteg munkám volt. Sok helyen fényes Audival pultosként mutattak be. Viszont elmegyek a tőzsdére, burgonyát és paradicsomot veszek és eladok.
Bolgár filológián végeztem, 5.-12. Osztályig tanítottam. 1-2 éve jelentkeztem tanárhoz, de nincs üres állás. Szeretek gyerekekkel dolgozni. Az újságírásra is összpontosítani akartam. Aztán apám segített vállalkozásomban. 17-én délig nem volt munka. Szóval elmentem mosni a kocsimat, aztán randevúztam egy barátommal.
Valami furcsa dolog történt velem korábban. Amíg vártam, míg eljön, kinyitottam a békát. Nagymamám szokott hozni nekem egy megszentelt Istennő-ikont. Valami arra késztette, hogy ezt az ikont keressem. Másfél évig volt az autó csomagtartójában, soha nem vittem ki.
Ránéztem, és a tetejére helyeztem - a jobb oldalon, ahol akkor volt a hatás a gyermekkel.
- Hogyan került a járdára?
- A találkozó után autóval indultam. Azt hiszem, a bevásárlóközpont jelzőlámpája pirosra fogott. Ezerszer elhaladtam ott, a forgalom intenzív volt. Ezen az úton megálltam, hogy utat engedjek - tudom, hogy van.
A nap rám sütött. Nem volt szemüvegem. Az autóm gyors és erőteljes, de ilyen rövid távolságra - a bevásárlóközponttól ezen az ösvényig nincs mód a nagy sebesség növelésére.
Nem volt agyvérzésem. A távolban az út tiszta volt. A bal sávban hajtottam. Természetesnek vettem az utat, és már nem gondoltam rá. Véleményem szerint legfeljebb 50-52 km/h-val haladtam. Az eset szakértelmében 4-ből 2 módszert alkalmaznak. Az elsőben az a sebesség, amellyel korábban és az ütközéskor haladtam, 50 km/h. A negyedikre számítva 60 km/h.
Másodpercekkel azelőtt, hogy belépnék a folyosóra, nem tudom, mi történt, durranást hallok. Simán megállok. A kamerák azt mutatják, hogy az ütés után 4 másodperccel megállok. Azt gondoltam: "Istenem, mit ütöttem?!"
Kinyitom az ajtót, és látom, hogy két gyerek a füves szigeten guggol, fejét szorongatva sikoltozik. Körbejártam a kocsit, elértem a motorháztetőt, és láttam, hogy egy gyerek feküdt.
Láttam egy férfit, azt hiszem, ő volt a kisteherautó vezetője, mellettem, és azt mondtam neki: "Gyorsan hívjon mentőt." Visszatértem a kocsiba. A telefonom ott volt. Remegek, nem tudom kinyitni. Felhívtam apámat és a barátomat, akivel korábban voltam.