Irodalmi világ; Bolgár irodalmi költés száma: 2019. január 113.; BELLA, BELLA, HŐS vagyok

BELLA, BELLA, HŐS VAGYOK ...

Felére csökkent lelkekkel, ép testekkel
a fehérségtől elzsibbadva jársz a földön.
Csak a nap ennyire érinthetetlen a mai napig.
A föld meg van feszülve elmondhatatlan vérrel.
A mezők alján nem látja a halottakat?
És testvérről testvérre egy bogyóban töltött.
A határtalanságtól a föld össze van hajtva.
A legcsendesebb csírázás olyan halhatatlan.
A föld mélyén meleg remény dübörög.
Viselje azt a fényt, amellyel sötét lesz!

KENYÉR Kenyér
A BULGÁR LÁTHATÓK

A tér mennydörgéstől és daloktól remegett.
Hajnalban félve gyúrták össze a tésztát.
A nők éjszakákon át keresztezték magukat
és a nők, a gyerekek, a menyasszonyok mintha zsugorodnának.
A szár a zöld mezőben is támasz.
Ne tépd szét dühében, még akkor sem, ha lehajolsz!
Szegény szobájában, ebben az üres házban,
támaszkodjon a könyökére, még akkor is, ha légszomja van.
Gyomláljon romlandó kenyeret egyetlen szemcsével
a szíved nagy, zavart és halhatatlan.

Fájó testtel járok a földön
és fájdalmas ölelésben várlak
a hegyeken a bal vállamtól kezdve,
a hegyeken a jobb vállamtól kezdve.
Ilyen szárnyak kötötték meg sorsomat:
nincs szentebb, mint a törekvésem -
Követem a tőlem távolodó nyájokat,

---