Hitler az Antarktiszon halt meg 1971-ben; A Bolgár Idők
Az újságokat gyakran furcsa emberek látogatják. 2002 októberében, amikor az egész ország Szergej Bordov csoportjának nevetséges halálát gyászolta, a Karmadon-völgyi gleccser körül, a hetilap szerkesztőségében egy 45 éves, szezonra vékonyan öltözött férfi jelent meg filmkiadásokban. Nyikolaj Alekszejevicsként, a Climate-69 Kutatóközpont független tudósaként mutatkozott be. Mint kiderült, geofizikus csoportja évtizedek óta dolgozik egyedül és saját költségvetésén, globális projekteken szerte a világon.
Nyikoláj Alekszejevics nagyon hihetetlen történetet mesélt a kaukázusi gleccserről, és elmagyarázta, hogy az eszközeik okozták a tragédiát. Csoportja részt vett a meleg légtömegek elterelésében a Földközi-tengerről az Orosz Alföldre a vegetációs időszak meghosszabbítása érdekében. A Kaukázusban szóban forgó gleccser az elterelt légtömeg útjában találta magát, a kőzet hordozója felmelegedett és a gleccser lecsúszott a sziklán. Kíváncsi voltam, milyen erősek az eszközeik, és megkaptam a választ: "Csak néhány watt, és akkorák, mint egy közönséges aktatáska." "Igaz, hogy a Föld nem az, amit a tudomány mond nekünk, de talán üreges? "? És igaz, hogy az Antarktiszon van egy bejárat a föld üregébe "- fáradhatatlan voltam. Nyikoláj Alekszejevics meggyőzően bólintott, és elmagyarázta, hogy emberei saját módszereikkel rájöttek, hogy az Antarktisz jége alatt nagy tömegű testek mozognak egyenes vonalban. De hogy mik ezek a testek, tudósai nem tudták megállapítani.
Ez után az eset után tiszteletteljesebbé váltam régi barátom, Alexander Gosdum Wengerowski parlamenti képviselő története iránt, aki négy évvel ezelőtt a hírszerzési albizottság élén állt, és azt állította, hogy Adolf Hitler sokáig rejtőzött az Antarktiszon. Manapság az Antarktisz gyorsan veszít a jégéből. Csak az elmúlt évben elvesztette ezeréves jégének mintegy 10% -át.
1944 augusztusában az SS és a Gestapo vezetése összegyűlt a strasbourgi Maisonrouge Hotelben. Az ülést az Obergroup Führer Ernst Kaltenbrunner vezette. Két napig a német hírszerző gép színe megvitatta és megtervezte a náci Németország Európából való menekülésének tervét. Dél-Amerikát választották a fő úti célnak. A "Gateway" kódnevű művelet során az SS és az SD teljes erejét kiaknázták szerte a világon. A Gateway művelet sok magas rangú náci életét mentette meg. A megosztott nácik csak 1951-ben egyesültek az úgynevezett Fekete Internacionálé létrehozásáért. A szervezet titkos tevékenységét a CIA szorosan figyelemmel kísérte. Kiderült, hogy már 1938-ban az amerikai stratégiai hírszerzés bevezette embereit az egyik helyi SS-szervezetbe. Az amerikai ügynökök Bad Aussee-ben (Ausztria) és Laufenben (Csehország) működtek a tanúsítványok és dokumentumok hamisításának központjaiban. Ennek köszönhetően az amerikaiak sok náci tervről tudtak. Tudtak Mueller és Reichsmarschall Himmler gesztapói vezér hamis dokumentumairól. Ez utóbbi Heinrich Gitzinger őrmester, a német katonai hírszerzés vezetője pedig Arthur Scheidler lett.
Az amerikaiak is tudtak Adolf Eichmann új életéről, aki már Adolf Bart lett. Utóbbinak sok éven át sikerült elbújnia Dél-Amerikában. Az amerikai hírszerzés "elfelejtette" megosztani ezeket az információkat a zsidókkal, és ez utóbbiaknak majdnem 20 évig kellett utána nézniük.
A szovjet hírszerzés sem volt lemaradva, és tudta, honnan kerül ki a Nemzetiszocialista Párt első helyettese, Martin Bormann. A háború végén Moszkva már tudta Martin Bormann, a Reingold működésének részleteit. Ékszereket, gyémántokat rejtettek, titokban járultak hozzá. A műveletet Hitler személyesen irányította. A náciknak sikerült több száz millió dollár értékű tárgyakat elrejteni. Eddig ez a pénz a Fekete Internacionálé ellenőrzése alatt álló szervezetek számára működött. Ezt a pénzt és értékeket próbálták felkutatni az Egyesült Államok és a szovjet titkosszolgálatok, és mint köztudott, ennek a pénznek egy részét a háború utáni Európában végzett műveletekre használták fel. A Reingold hadműveletről néhány részlet ismert. Az értékeket Európából, amelyet a szövetséges flotta blokkolt, 3 tengeralattjárón szállították. A 3 kapitány neve ismert: Heinz Schaefer, Hans Vermouth és Dietrich Niebuhr. A rejtett rakományt Saint-Nazaire-ban rakodták be, és Argentína, Patagónia, Brazília és az Antarktisz partjai mentén bizonyos helyeken kirakták.
1946-ban az amerikai hírszerzés egy bizonyos gazdag Peraza de Guzman nyomára bukkant. Kiderült, hogy ez ugyanaz a Dietrich Niebuhr volt, aki kezdetben diplomata volt a hitleri Németországban, majd a három kapitány egyike lett, aki értékes tárgyakat és nácikat szállított Európából. Ő hozta Martin Bormann-t Európából Argentínába, aki hosszú évekig Argentínában és Brazíliában élt Saul Goldstein német zsidó néven. A háború után Bormann plasztikai műtéten esett át, és 1973 telén Argentínában meghalt. Ennyi idő alatt Bormannt mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió ügynökei felügyelték és védték. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió politikai vezetői számára Bormann letartóztatása nem volt kívánatos. Ezen keresztül mindkét ország hozzáférhetett azokhoz a pénzügyi forrásokhoz, amelyeket a nácik megpróbáltak elrejteni a Goldrain ("Rajna aranya") művelet révén. A náci N2-t, Martin Bormannt és az N1 szabotőrt, Otto Skorzenyit, aki szintén Dél-Amerikában bujkált, a kémek abban reménykedtek, hogy eljutnak Hitlerhez…