Testnedvek
I A szervezet folyadéktartalma
Teljes testvíz
A víz az emberi test fő része, a testtömeg 45-75% -át teszi ki. Ezt a nagy eltérést a beteg kora, neme, faja és éghajlata határozza meg, amelyben a szervezet él. Újszülötteknél a teljes testvíz a testtömeg 80% -át teszi ki.
A teljes testvíz az alábbiakra oszlik: (1) intracelluláris és extracelluláris folyadék.
Sejten belüli testvíz
A teljes testvíz körülbelül 60% -át teszi ki. Víztartalma és összetétele a szövetek működésétől függ. A zsírszövetben kis mennyiségű intracelluláris testvíz található, míg más szövetekben körülbelül 70 ml vizet tartalmaz 100 gramm szövet.
Extracelluláris folyadék
A teljes testvíz körülbelül 1/3-a extracelluláris szövet, de ez a% az életkor függvényében változik. Körülbelül 1 négyzetméter testfelület 7,5 liter extracelluláris folyadékot tartalmaz.
§ Plazma: A plazma az extracelluláris folyadék része, amely az ember testtömegének körülbelül 5% -át teszi ki. A teljes vérmennyiség a plazma és az eritrocita sejtek térfogatából áll. A plazma térfogata (VPL) hígítási technikával mérhető. A funkcionális eritrocita sejtek térfogatát hematokrit segítségével mértük. Ebből a két mutatóból pedig kiszámíthatjuk a TOTAL VÉRTÉRETET, ami különösen hasznos a hipovolémiás sokk súlyosságának felmérésében. A VPL normál értéke 3,5 liter, a hematokrit esetében 45%. Ezért a TOTAL VÉRTÉRFOGAT kiszámításához a képlet a következő: (VPL x 100)/(100 - hematorkirta) = 6,4 liter normánként. Vagy az egyszerűbb képlettel: 350/(100 - hematokrit) .
§ Transzkekuláris folyadékok: ezek a testfolyadékok, amelyeket a test választ ki, de hámszeptum választ el a plazmától. Ezek tartalmazzák:
o Cerebrospinalis folyadék
o Intraokuláris folyadék
o Emésztőrendszeri folyadék
o peritoneális folyadék
A test folyadéktartalmát elzáró membránok
Az extra és az intracelluláris testfolyadékot különböző szerkezetű és funkciójú membránok választják el egymástól. A leggyakoribb a test sejtjeit körülvevő plazmamembrán. Ez egy biszfoszfolipid mátrixból álló összetett szerkezet, amelynek rendkívül aktív funkciói vannak, meghatározva a membrán permeabilitását.
Az intersticiális folyadékot az intravaszkuláris folyadéktól elválasztó membránok a kapilláris membránok, amelyek permeabilitása főleg passzív mechanizmusoknak van kitéve.
A víz mozgása a membránokon keresztül
A test folyadéktartalmát elválasztó membránok általában lehetővé teszik a víz szabad mozgását rajtuk keresztül, oldatok azonban nem. Ezeket a membránokat "féligáteresztő membránoknak" nevezik.
Ha egy féligáteresztő membrán elválasztja az anyag különböző koncentrációját tartalmazó folyadékokat, vízmolekulák haladnak át rajta, hogy kiegyenlítsék az anyag koncentrációját mindkét oldalon. Ezt a folyamatot "ozmózisnak" nevezik.
§ ozmotikus nyomás: az ozmózis megelőzéséhez szükséges nyomás, amikor az oldatot féligáteresztő membrán blokkolja
§ ozmotikus nyomás mérése: az ozmotikus nyomás kiszámítható az oldat molaritása (az oldat abszolút koncentrációja adott hőmérsékleten) alapján. Híg oldatban az ozmotikus nyomás a hőmérséklettől és a moláris koncentrációtól függ
§ Van Hoff ozmotikus nyomásegyenlete: 1877-ben van Hoff hasonlóságot észlelt a híg oldatok és gázok viselkedésében. A fent megadott két összefüggést egyesítve megkapjuk az ozmotikus nyomás van Hoff-egyenletét, amely azonban csak híg oldatokra vonatkozik: ozmotikus nyomás = R * T * C (paszkálban); ahol R az univerzális gázállandó (8,32 J/K), T az abszolút hőmérséklet (K) és C az ozmolaritás (mOsm kg -1 H2O). Ebből az egyenletből kiszámítható az emberi plazma ozmotikus nyomása normál testhőmérsékleten (T = 307 K; C = 290 mOsm kg -1 H2O), és ebből következik, hogy a plazma ozmotikus nyomása = 8,32 * 307 * 290 Pa vagy 740729,6 Pa vagy 740,7 кРа !