Táplálkozási betegségek tejelő teheneknél
A tehenek ketózis elleni védelmének legbiztosabb módja az állatok megfelelő felkészítése a laktáció végén. A jó előkészítés azt jelenti, hogy a tehenet közepes táplálékban szárítják, azaz hogy a test állapotának felmérése (OTC) 3,0-3,5 pont. Ebben a helyzetben a száraz évszakban a tehenet mérsékelt adaggal, kb. 7,0–8,0 takarmány-egységgel etetik, így az ellés során nem adnak több OTC 3.5-et. Ha a teheneket kevesebb táplálékkal szárítják, mint az OTC 3.0, akkor a száraz évszakban magasabb táplálékot tartalmazó adaggal kell etetni őket, hogy elérjék a kívánt átlagos táplálékot az ellés során. A magasabb, 3,5–4,0 OTC-t meghaladó tehenek és a száraz időszakban bőségesebben táplált tehenek általában ellés után csökkentik étvágyukat. A megnövekedett energiaigényű alacsony étvágy arra kényszeríti a teheneket, hogy lebontják a tartalék zsírt, ami a ketózis előfeltétele.
Propionátok és észterezett zsírsavak jelenlétében a NEMC-k teljesebben átalakulnak glükózzá. Csökken a ketontestek képződése. Ennek eredményeként a tehén aktívabbá válik, növekszik a takarmányfelvétel és nő a tejhozam. Röviden: a májban a propionátok szintjének mindig egyensúlyban kell lennie a NEMC mennyiségével a máj normális működése érdekében. Nyilvánvaló, hogy a NEMC-k és a propionátok részvételével zajló folyamatok befejeződnek, a gyakorlat szempontjából rendkívül fontos, hogy az ellés körüli idő alatt a tehenek minél nagyobb adagot vegyenek be a megnövekedett energiaigény fedezésére. Ez fokozott odafigyelést és jó munkaszervezést jelent, mert az ellési hormonokat megelőző napokban a NEMC és a keton testek növekvő szintje csökkenti a takarmányfogyasztást.