Minden, amit (nem) tudunk az antinutriensekről
Nemrégiben az ún primitív és "természetes" étrend, amely maximálisan megpróbálja másolni a főemlősök étrendjét és kulináris gyakorlatát (mert nem pontosan emberek voltak), akik több mint 2 millió évvel ezelőtt éltek előttünk ezen a földön.
Érvényes kérdés, honnan tudjuk pontosan, mit ettek ezek a főemlősök. Általánosan elfogadott, hogy a régészeti adatok, a jelen egyes primitív törzseinek életmódjával együtt, kissé elfogadhatóan pontatlan képet adnak erről.
Ezekből a forrásokból tudjuk, hogy általános gyakorlat az olyan ételek, mint a dió, a gabonafélék, a hüvelyesek fogyasztása előtti tartós áztatása és fermentálása. A logika azt sugallja, hogy ez a fajta feldolgozás megkönnyíti a későbbi főzést és az emésztést, de a modern tudomány utal létének egy másik lehetséges magyarázatára.
Ismerje meg az antinutrienseket. Az "Antinutrients" egy viszonylag új szó a világnyelvek nagy szókincsében, és általában a "tápanyag" kifejezés antonimája. Míg a tápanyag energiával, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és egyéb hasznos dolgokkal képes ellátni minket, úgy gondolják, hogy az antinutrient éppen az ellenkezőjét teszi:
- az antinutriensek kötődnek a tápanyagaihoz abban az ételben, amelyben jelen vannak, ezáltal ellehetetlenítik őket;
- az antinutriensek más forrásból származó tápanyagokhoz kötődnek és kivonják őket a testünkből;
- antinutriensek blokkolják az emésztőrendszer enzimjeinek működését.
Vagyis azt állítják, hogy az antinutriensek komoly rudat tesznek az emésztésünk kerekei közé, és fényes nappal "kirabolnak" minket olyan fontos ásványi anyagokkal, mint a cink, vas, magnézium, kalcium stb.
A leggyakoribb antitestek:
- fitinsav (megtalálható a gabonafélék, diófélék, hüvelyesek és magvak héjában)
- oxálsav (található néhány zöld leveles zöldségben)