Kolyo KOLEV Vestnik versei; GONDOLAT
2017. augusztus 25., péntek/szám: 166
Kolyo Stefanov Kolev 1988. március 16-án született Montana városában. Kiskorától kezdve Burgaszban élt, ahova családja költözött. 2007-ben végzett PAS "Prof. Dr. Assen Zlatarov" -on Burgaszban, a Hotel Management szakon. Versei számos újságban és elektronikus kiadványban jelentek meg. Versével részt vett az "Óratorony" vers- és prózagyűjteményben. A "Sparks over White" 2017 versverseny második díjának nyertese. 2016-ban első versgyűjteménye "Ott vagyok".
Visszaút
Könyv. És néhány Isten.
Az ő fia. Újabb könyv.
Valamiféle Éva. És egy kis gyümölcs.
Valami testvér, aki megöli a testvérét.
És te - valahol odakint.
A képen valakinek a hasonlósága.
Ugyanolyan kicsi. Ugyanolyan nagy.
Most Isten, most ember.
Glóriával és szarvakkal egyaránt
valami furcsa hibrid fajta,
idejött ezen a földön,
út keresés, visszatérés - Istenhez.
Aréna
Az életem ilyen volt:
ő aréna, én gladiátor vagyok.
De nem fizettem vérrel a győzelmeket,
és a lelkem egy darabjával fizettem nekik.
Sok csata - napról napra.
És bár a győzelem jeleként,
- emeltem fel az ujjaimat. Egyre kevesebbet
ott maradt, az arénában.
Sok csata - napról napra -
- emeltem fel ujjaimat győzelemben!
A legfontosabb csata elvesztése számomra -
Zuhanyozni az arénából.
A púpos tánc
Hol van a lelked, szegény púpos? -
Táncol vele a téren.
Most olyan könnyű, lábujjhegyre lép -
ledobta a keresztet a terhére.
És mosolyogsz, szegény púpos -
érzetlennek érzi magát, érzi magában.
Elvarázsoltan néz ki gyönyörű testére,
hogy megcsavarodik a tamburin hangja alatt.
A szoknyák színesek, mintha permeteznének
színe ebben a annyira szürke univerzumban,
amelyben élsz, te szegény púpos -
amelyben olyan sokáig éltél.
De a tamburin elhallgat - a tánc véget ér.
Meghajol, feszes szoknya.
És a szemed azonnal elsötétedik, Púpos.
Az alakod görnyebb lesz.
Hol van a lelked, szegény púpos? -
Lassan feléd sétál a téren.
A derék pedig nehezebbnek tűnik, mint valaha,
amelyet visel - a tánc után.
Nincsenek szavak
Szeress engem! Szeress engem! Szeress engem!-
a szemem sikoltozik a félhomályban.
A lelkem letérdelt előtte,
néz és vár a mondat.
A mondat néz és vár,
lelkem letérdelt előtte!
Szeme elhallgat a félhomályban.
Csendben vannak. És mindent elmondanak.
nem tudom miért.
Nem tudom miért. - Valószínűleg a magány?
De éreztem. annyira jó.
Megölelte a félhomályban -
keze összefonódik a kezével.
Nem tudom mi. - Valószínűleg alkohol.?
Égve emberi vérünket!
Az ajkaimat a tiédhez érintette
és ittam a meleg leheletedtől.
Nem tudom miért. Nem tudom mi.
De jól voltam a félhomályban.
Én és te - egy pillanatra.
Mielőtt a szél újra elfújt minket.
Néha olyan erősen esik az eső.
Néha olyan erősen esik az eső -
még az egész lelked is beázott!
És kezd így mérlegelni benned,
hogy nehezen haladsz előre.
A tócsák pedig aknamezővé válnak.
Ilyen lélekkel - készen állsz a fulladásra!
Az aljára szegezi,
még a leg sekélyebben eső tócsában is.
És hogyan lehet megmenteni két meleg szemet,
amikor olyan kíméletlenül esik az eső.
Amint megégnek, és végtelenül esik az eső,
a nedvesség nem hatol be a lelkedbe.
Szükség
Emlékszel? Ugye emlékszel rá?
Ez a szörnyű, csendes szakadék!
Amiben egyszer lementem és megtaláltam,
lelked megdermedt a kilátástalanságtól.
Aztán az emeleten, a napok közelében,
Feltöltöttem - új. újjászületett!
Nos, szükségem van rá. ma valakitől,
hogy ugyanezt tegyem helyettem.
Teljesítmény
Nevetnek. Tapsolnak.
Egyfajta zajos extázisban vannak.
Mindenki velem van - a maszkos férfi.
Mindenki velem van - amikor nem én vagyok.
Még a nevem sem igazi,
és művészi, vicces becenév,
amin vihoghatnak,
amint kijöttem a nehéz sminkemmel.
És akkor - mindent a forgatókönyv szerint.
Mesterséges mosoly és elhasználódott poénok.
A nevetés, amitől rosszul vagyok.
És számtalan szem rám szegeződött.
Nevetnek. Tapsolnak.
Egyfajta zajos extázisban vannak.
Meghajlok. Mentem. A maszkos férfi.
Oda megyek, ahol vagyok.
Ott az öltözőben - mindenkitől távol,
egy másik, más látvány vár rám.
Újra egyedül fogok játszani a tükör előtt.
Maszk és smink nélkül eljátszom a szomorúságomat.
Néhány élet után
Ha be tudna lépni a szívembe.
Hogy végigjárjam szomorú ereimet.
Akkor egy pillanat alatt megtudnád,
mi vagy valójában velem.
Az óra mutatói mennek -
nem áll meg ennél a kettőnél,
utat keresnek egymáshoz,
évszázadokon át tartó távolságra.
Nem tudom. Talán egy másik életben.
Valaha, néhány élet után.
A lelkünk megáll egymás mellett.
És soha többé nem leszünk egyedül!
A legérzékenyebb kezek
Gorombaság? Nem félek a durvaságtól!
De nézze, simogatásért kinyújtott kézzel.
A leggyöngédebb kezek, megértettem -
a legérzékenyebb kezek a legveszélyesebbek!
A legérzékenyebb kezek, rájöttem, távoznak,
a legmélyebb hegek a lélekben.
Annyira nem fáj egy ütés,
mint ők - búcsúznak.
Amikor gyerek voltam
Amikor gyerek voltam
Gazdag voltam! -
éltem,