Irodalmi világ; Bolgár irodalmi költés száma: 2019. február 114.; HOGYAN KÜLÖNBÖZTEK A FÖLD ÉS A HÓ

HOGYAN KÜLÖNBÖZTEK A FÖLD ÉS A HÓ

"Menj innen!" - suttogta a Föld
a Holdon.
És elment. Süllyedt a sötétben.
Szüksége van egy műholdra, amely körbe forog?

A bolygók, az üstökösök,
sőt a Csillag és
az egész Tejút,
csodálkoztak a viszontagságokon
állítólag nyugodt kapcsolatukban.

De másnap
érezte a Földet, ami lehet
túl merész volt.
Éjszaka más lett az ég.

Hiányzott neki a kisugárzása,
szeplők,
hogyan rejtőzött egyszer, félénken játszotta.
Sima fogyás, hogy
fokozatos súlygyarapodáshoz vezetett…

Mindezek az apróságok
megkínozta a Földet és
a fejlesztés gondolatára késztette.
Ő sírt

és elment imádkozni a Naphoz.,
A szem mindenütt jelen van,
hogy megmutassa neki az utat
A Hold.
De az út nem látszott.

A Föld megingott
és sokáig azon tűnődött, miért
megbüntette.
Miért ítéled őt magányra?.

Szegény fejjel lefelé fordult.
hatalmas felhők borították be,
a szív dobogott, földrengéseket idézett elő,
az óceán folyni kezdett…

És abban a pillanatban valaki azt kiáltotta:
- Ez elég neked?.

A hold visszatért.
De sokkal kisebbnek tűnt ...
Messze álltál.

Nem bírták egymást.
De azóta senki sem látta
A Hold beszélni a Földdel ...

Újra célzol,
megfogod az íjhúrját,
Bent égek
minden nyíl után.
Hiába célozol
a végtelen célpontban,
mint egy főnix
Hamvából szülök.

Ha esik, tudod,
hogy már késő
és ismét egyedül maradsz.
Szürke a lelked számára
nincs hely a szivárványban,
még egyszer győződjön meg róla.
És a szétválás pillanatában,
újra imádkozol hozzám,
de tartsd be a szavaidat.
Összeolvadok a szivárvánnyal,
és maradsz,
amint elhaladtak
a sokszínű eső.

SZERETETTEL A PUSZKÁKHOZ

Néha úgy érzem
szomorú
szúnyogokra -

---