Energiaforrások és követelmények a vízilabdázók számára
Energiaforrások és követelmények a vízilabdázók számára.
Mielőtt megvizsgálnánk, hogy milyen típusú ételekre van szükség a maximális hatékonyság érdekében, meg kell vizsgálnunk ennek a sportnak az energiaigényét. A cikk első része azt elemzi, hogy az intenzív sporttevékenységekben részt vevő személy hol kap energiát izmainak összehúzására. Ez valószínűleg egy kicsit több tudomány, mint amit hallani szeretne, de meg kell értenünk, mi zajlik a sportoló testében, mielőtt tanácsot adhatnánk neki a megfelelő típusú izomtápláló ételekről. Megvizsgáljuk a vízilabda speciális energiaigényét is. Végül megtudjuk, hogy mely ételek általában segíthetnek a vízilabdázók energiaigényének kielégítésében. A specifikusabb étrendekről a későbbi cikkekben lesz szó.
Honnan jön az energia az izmok feltöltésére?
A tested tökéletesen alkalmas arra, hogy összehangolt izomösszehúzódások sorozatán mozogjon. Amikor agyad utasítja a testedet, hogy mozogjon, az idegjelek az izomenergia erőteljes felszabadulását váltják ki egy speciális molekulán, az adenozin-trifoszfáton (ATP) keresztül. Az ATP nagy energiájú molekula, és amikor az összetartó kémiai kötés megszakad, energia felszabadul és az izmok összehúzódását okozza. Ez a folyamat egyszerűen az élelmiszerből származó kémiai energia átalakulása mechanikai energiává, hogy összehúzza az izmokat. A test három rendszere hozza létre a fizikai aktivitáshoz szükséges ATP energiát, és mindhármat különböző mértékben használják a vízilabdában.
ADENOSZINTRIFOSZFÁT- KREATINOFOSZFÁT RENDSZER
Ha a vízilabdázó az első 8-10 másodperc után is gyors ütemben úszik, akkor a kreatin-foszfát által termelt ATP lejártának ideje enyhén elmarad. Az izom-összehúzódás folytatásához szükséges ATP-t egy másik energiatermelő rendszer biztosítja, az úgynevezett anaerob glikolízist vagy glikogén lebontást, minimális oxigénigénnyel. Az ehhez a folyamathoz használt glikogén megtalálható az izmokban és a májban, és valójában az étrendben fogyasztott egyszerű szénhidrátok (cukrok) tárolásának formája. Az anaerob glikolízis elegendő ATP-t eredményez hosszabb ideig, legfeljebb 2 percig, a sportoló edzettségi szintjétől függően. Ez a folyamat elegendő ATP-t biztosít a vízilabdázó számára a gyors ütem fenntartásához, még akkor is, ha a CF szintje alacsony. Az anaerob glikolízis hátránya a tejsav előállítása. Bár a sportoló maximális sebességgel tud úszni ebben az időszakban, a tejsav felhalmozódása végül izomfáradtsághoz vezet, és az izom összehúzódása lelassul.
A szervezet elkerüli a savas fáradtságot, ha áttér egy harmadik, oxigént igénylő rendszerre, az aerob rendszerre. Az oxigénrendszer használatához azonban csökkenteni kell a testmozgás ütemét. A testmozgás intenzitása és a test azon képessége, hogy oxigént juttasson az izmokhoz, fontos tényezők a rendszer alkalmazásában. Míg az intenzitás és a tempó magas, a test jobban támaszkodik a glükózzal táplált glikolitikus rendszerre. A szív- és érrendszer egyszerűen nem képes elég gyorsan oxigént szállítani ahhoz, hogy megfeleljen a testmozgás igényeinek. Ha az intenzitás alacsonyabb (például lassú úszás vagy futás közben), a test az aerob rendszert részesíti előnyben, amely zsírokat és glükózt egyaránt használ az izom üzemanyagához.