Az ezüst tavi kincs a bolgár nyelvből és irodalomból - 320. oldal

- Igen, nélkülünk végeztél!

- Semmi sem volt ismert. Nézz rá! Frank jobban nézett ki, és észrevette, hogy a vadász

megmutatja neki szabad jobb kezét.

- Már elengedtem azt a kezet - folytatta Old Shatterhand -, a másik pedig az lesz

körülbelül negyed óra elteltével szabad. Van egy összehajtható késem egy kis rejtett zsebben,

ami emberről emberre menne, így hamarosan mindannyian az lennénk

elvágtuk az övünket. Aztán gyorsan ugrottunk és rohantunk a fegyverekhez

akik a főnököknél vannak. De természetesen jobb, ha megtalálsz minket. Által

a vörösbőr nyomai, amelyeken jártál?

- Nem, semmi ilyesmi. Lerohantunk a kanyonon, és elértem egy oldalt

szurdok, ahová elbújhatunk. Csak a kezdetén szántuk

az a nap, amely a nyomdokaiba lép, hogy lássa, hogyan tudunk segíteni.

- Akkor nem igazán a te hibád, hogy megtaláltad az erdőt?

- Nem, nem igazán érdemeltük meg ezt az erdőt. Hanem azért, mert a szerencsénk

küldje a kezébe, valószínűleg nem fog haragudni ránk, hogy akkor annyira féktelenek voltunk

megteszi a szükséges látogatást.

- Tudom a segítséged értékét, kedves Frank. De tegye vissza a puskáját

a test! Könnyen észrevehetik. És add ide a kést, hogy kiszabadítsam a szomszédomat!

Ő továbbadja.

- És miután az összes öv levágódott, egyenesen a fegyverekhez szaladunk, aztán a

a lovak és a füstünk!

- Nem, maradunk. Olyan gyorsan kellene futnunk fegyverekhez és lovakhoz, hogy

---