Az állam adós a radiológiával hazánkban
-
hírek
- Plovdiv
- A szomszédok
- Fotó érzelem
- Nevelési
- Techno
- Plovdiv
- A miénk a hálózatban
- Elemzések
- Interjúk
- Szavazások
- Animáció Rajzfilm
- Személyes
- Futball
- Röplabda
- Kosárlabda
- Tenisz
- Szenvedélyek
- Gyermekiskolák
- Plovdiv
- Pazardzhik
- Smolyan
- Kardzhali
- Haskovo
- A városban 18 óra után.
- A hétvégén a városon kívül
- Hobbi
- Az időjárás
- Horoszkóp
- tévéműsor
- Gasztroguru
- Felemelkedése és bukása
- Igazság vagy hazugság
- Kultúra
- Családi albumok
- A vicc
- Hírek egy fotón
- Mondja el az orvosnak
- Orvosaink
- Kórházak
- Áttörések
- Életerő
November 8-án megjegyzik A nemzetközi valaminek a napja radiológia
November 8-a a Radiológia Nemzetközi Napja, amelyet az egész világon megünnepelnek Konrad Roentgen korszakalkotó felfedezésének tiszteletére, amely megváltoztatta és megváltoztatta az orvostudományt és az ismereteket, és ez az egyik alapvető orvosi specialitás.
Kedves olvasók, ez a büszkeség és az undor esszéje. Megértem a nagy ellentmondást, sőt sokáig kerestem egy szót, hogy leírjam a "kibaszott" érzést, amelyet én és a legtöbb radiológus társam érez. Ünnepként azonban hadd kezdjem büszkén.
Visszamegyek az időben, és úgy gondolom, hogy bizonyosan nincs más olyan orvosi szakterület, amely ennyire lenyűgözne - folyamatosan változó, részletekre összpontosító, rendkívül intellektuális, amely az orvostudomány minden területére kiterjed, sőt azt is mondhatnám, hogy az emberi tudás. Egyetlen más szakterület sem alkalmazta ennyi Nobel-díjas felfedezését rövid ideje.
A radiológia fennállásának közel 125 éve alatt összehasonlíthatatlan haladást mutat. Ő az
intelligencia mellett
valamint a modern egészségügyi környezet stabilitása.
125 évvel ezelőtt a radiológia lehetővé tette számunkra, hogy az emberi testbe beláthassunk anélkül, hogy veszélyeztetnénk integritását, és ma ez a különlegesség áll a bonyolult biomarkerek, a személyre szabott orvoslás és a "jövő megjósolása" hátterében.
Ezek a tények megmagyarázzák a büszkeség és a szakmai elégedettség érzését, és felvetik az undor kérdését, amely hazánkban egy ekkora különlegesség által elfoglalt helyhez kapcsolódik. A "Gyerünk, meddig várok rád egy képet?" Kifejezéssel fejeződik be. A rossz pedig az, hogy nemcsak a beteg hozzáállását írja le, hanem az ezt a hozzáállást modellező intézmények kompetenciáját is. Az állam tudatlansága és hajlandósága a modern egészségügyi környezetet megváltoztató folyamatok megértésére szolgál.