A szeretet és a megbocsátás erejéért
Katyának nehéz gyermekkora volt, de sikerült legyőznie a sértést és a keserű emlékeket. Ma boldog családja van, és gondozza apját, akivel évek óta nincs kapcsolatuk. Vallomásában megosztja a szeretet és a megbocsátás erejét.
Amikor a barátaim gyermekkorukból mesélnek, általában csendben vagyok, mert az emlékeim nem sok megosztani. Apám gyakran ittasan jött haza, anyámnak és nekem fel kellett állnunk, amíg ő vetkőzött. Aztán leült a kanapéra, és azt akarta, hogy oldjam ki a cipőjét. Ha levetné őket, ránk dobná. Ez a heg az egyik szemöldökömön ettől származik - egyszer sikerült a fejembe ütni. Nem tudom, hogy nem vette ki a szemem. 10 éves koromban anyámnak végre volt bátorsága elválni tőle. Mivel pedig azzal fenyegetőzött, hogy bosszút áll rajta, amiért elhagyta, megérkeztünk Szófiába. Keményen dolgozott, hogy kifizesse a lakást és vigyázzon rám. Az egyetlen dolog, amivel visszafizethettem neki, az a hatos volt, amit az iskolában kaptam. Kiváló diplomával sikerült befejeznem a középiskolát, és hallgató lettem. Tanultam és dolgoztam egyszerre, nem akartam, hogy anyám továbbra is viselje költségeink teljes terhét. Ideje volt levegőt venni.
Alig beszéltünk apámról, de folyamatosan gondoltam rá, és este gyakran elgondolkodtam azon, hogy mi történik most vele, hogyan boldogul nélkülünk, egészséges-e, van-e ennivalója. Nem láttam tőle semmi jót, de nem utáltam, éppen ellenkezőleg - a szívem mélyén rejtettem el a szeretetet és a szánalmat iránta. Mert azt hallottam, hogy nagymama azt mondta egy szomszédnak, hogy apunak arany kezei vannak. A gyárban mindenki tisztelte és kikérte véleményét különböző kérdésekben. De jött egy új főnök, és elbocsátotta apámat, mert sokat tudott és örökké vitatkozott vele. Ezért berúgott. Nem bírta a vele szemben alkalmazott igazságtalan bánásmódot. És pénzt keresett rám és anyámra.