Radoslava Boor a poszter művészetéről, és hisz a tettekben

Fotó: Milos Nesic

Fotó: Radoslava Boor

Gyerekkora óta megragadta a vázlatfüzetet és a ceruzát, és beleszeretett a festészetbe a helyes utat megtaláló művész hajlandóságával. Első munkája illusztrátorként dolgozott egy fővárosi újságban, majd valahogy természetesen a reklám körébe tartozott, ahol megismerte a jó ötletek bonyodalmait.

Úgy véli, hogy a reklámot művészetté tudja alakítani, és férjével együtt létrehoztak egy reklámügynökséget Prágában. A kockázat nyereségesnek bizonyult, és hamarosan a nagy ügyfelek a butik Addict portfóliójának részévé váltak.

Radoslava Boor kreatív útjának minden fordulatán át nem hagyja abba azt, ami nagy személyes örömet okoz neki. Plakátok készítéséhez.

A jó szintézis és a tiszta forma érzéke sok rendezőnk figyelmét vonzza, akik megbízzák, hogy képet adjon produkciójukról. Így, miután hazánkban 13 évig dolgoztunk néhány értékes előadás vízióján, Boor most készen áll arra, hogy bemutassa színpadi posztereinek legjobbjait.

A mintegy 30 posztert magában foglaló "The Poster: Joy & Glory" című kiállításának "turnéja" a 2019-es Európa Kulturális Fővárostól indul. Plovdiv Prágán halad át és Szófiában ér véget.

Elég ok arra, hogy beszéljünk a művésszel a plakáton szereplő szabályokról és kivételekről, valamint arról, hogy túl kell lépni a hétköznapokon.

Művészcsaládban nőttél fel, édesanyád díszlettervező, apád pedig plakátművész. Óhatatlanul a festészet felé fordult?

Valójában a szüleim ellenzték, hogy művész váljak, nem akarták, hogy ugyanígy járjak. De elhatároztam, hogy festek. Találtam egyedül egy tanárt, elmentem ingyenes szombati és vasárnapi órákra, és egyetlen kívánságom az volt, hogy bekerüljek a Művészeti Akadémiára. És végül sikerült.

Azt mondják, hogy a célhoz vezető út izgalmasabb, mint annak elérése. Mi történt azután, hogy valóra váltotta álmát?

Ez igaz. Valójában a szüleim miatt nem is jelentkeztem művészeti iskolába, és öt évig japánul tanultam egy nyelviskolában. Ez természetesen megnehezítette az Akadémiáig vezető utamat, mert utol kellett érnem a művészeti iskola gyerekeit, akik már nagyon szolidan rajzoltak. Kitartottam és keményen felkészültem a felvételi vizsgákra. Jelentkezésem első évében a vonal alatt voltam. De a másodikban olyan gonoszul ambiciózus voltam, hogy én jöttem be először. A könyv- és nyomtatott grafika szakon végeztem, és azt hiszem, hogy tanulmányaim minden évében az egyik leglelkesebb hallgató maradtam, éppen azért, mert minden számomra új volt.

Vagyis az akadémia nem helyezett rossz keretek közé, nem ölte meg a művészet létrehozásának vágyát?

Ellenkezőleg. Egy ponton azonban már nem volt elég számomra - türelmetlen voltam, elkezdtem az illusztráción és a plakáton kívüli megvalósítást keresni, és munkát találtam egy reklámügynökségnél. 15 éve dolgozom a reklám területén, amiből valójában megélek. A férjemmel mi is létrehoztuk a saját reklámügynökségünket. A színpadi poszter, amely sokkal inkább művészet, mint tiszta reklám, inkább mellékes kérdés volt számomra, és csak az elmúlt két évben vált fő foglalkozásomra.

Úgy tűnik, hogy a Prágában működő Addict ügynöksége, ahol hosszú évek óta él, butik "termék" is.

Butik vagyunk, mert kicsik vagyunk. Kezdetben én és a férjem, Kiril voltunk - mindketten régóta foglalkozunk a reklámszakmával. Művész vagyok, ő szövegíró. Cyril ötleteket és szövegeket talált ki, én is adtam ötleteket, és vizuálisan megvalósítottam őket. Észrevétlenül elkezdtünk projekteket készíteni és olyan ügyfelek előtt megjelenni, mint Kiril és Radi, majd úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy ügynökséget. Most az Addict 10-11 embert alkalmaz, ami nekünk elég, mert szeretjük a kis formátumot - így biztosak vagyunk benne, hogy a minőség nem kerül megmentésre. A nagy ügyfelek bíztak bennünk, mert tudják, ki valósítja meg a projektjüket (ez nagy csapatoknál ritkán fordul elő), és hogy soha nem mutatunk be olyasmit, ami nekünk nem tetszik. De mint mondtam, szabadúszó művészként már megtettem az utamat.