Hogyan tűnik el kétszer a dodo madár
1598-tól 1660-ig.
Manapság folyamatosan beszélnek veszélyeztetett állatfajokról. A globális felmelegedés, az óceánszennyezés és a tömeges fakitermelés számos emlős, madár, hüllő, hal és egyéb természetes élőhelyét pusztítja. Az őshonos fajok védelmére rezervátumokat hoztak létre a világ számos részén, és számos szervezet tesz lépéseket a környezet védelme érdekében. Míg ma tisztában vagyunk a civilizáció növény- és állatvilágra gyakorolt negatív hatásával, a múltban az emberek nem tudták felismerni ezt a globális problémát. Ezért sok olyan vadállat, amely csak néhány évszázaddal ezelőtt élt a Földön, ma már csak a múzeumokban van kiállítva. Ilyen állatok a tasmániai farkas, a mamut, a barlangi oroszlán és az ikonikus dodo.
A dodo egy nagy röpképtelen madár, amely a mauritiusi szigetvilágot lakta. A Galamb család tagja, bár a faj pontos fejlődése nem világos. Ennek oka a szigetek lúgos talaja, valamint a trópusi növényzet, amelyek nem teszik lehetővé a kövületek képződését. Dodoto az élelmiszerlánc tetején állt, és nem voltak természetes ellenségei. Ez vezetett az első eltűnéséhez.
A földrajzi felfedezések korában sok hajóskapitány valamilyen új erőforrás felfedezését tűzte ki célul, amelynek kiaknázása gyors gazdagodáshoz vezet. Ilyen tengerészek lakják Mauritius szűz szigetét. A portugálok által 1507-ben felfedezett vadon élő növény- és állatvilág paradicsoma 1598-ban a holland gyarmati területek részévé vált. A hollandok az egész szigetcsoportot tanulmányozni kezdték, hogy valamilyen értékes anyagot, gyümölcsöt vagy állatot találjanak. Ők találkoznak a nagy röpképtelen madárral. A tengerészeket lenyűgözi a dodo félénkségének hiánya, ami megkönnyíti a fogást. Megkezdődött a fajok tömeges vadászata, de a gyarmatosítók rájöttek, hogy a "hülye vadállat" húsa nem ízletes és nem is tápláló, és úgy döntöttek, hogy haszonállatokat hoznak Európából. Az őshonos fajok üldözése azonban továbbra is gyakorlat.
A hajók kikötésével az új kikötőben az addig a raktérekben leselkedő patkányok a szárazföldön is csúsznak. A szigeten tartott szabadon tartott sertésekkel együtt ők lettek a röpképtelen madár kihalásának fő oka. Mivel a dodónak nincsenek természetes ellenségei, fészkei könnyen hozzáférhetők. Ennek eredményeként a Galamb család képviselőjének tojásai és fiókái könnyű prédává válnak az új ragadozók számára. Alig húsz év alatt a vadászat, valamint a csúszó kártevők elpusztítják a szigetcsoport teljes lakosságát.