Grandeisern MEGAPOLIS

2010. június 8., kedd.

MEGAPOLIS

Amikor a lift kristályajtói kinyíltak, két skarlátvörös testőr várt rá megrakott szivattyúkkal…
Rae kioldotta a lézerpisztolyának biztosítékát. Abban a pillanatban felrobbant az X35-ös őrök mögötti üvegház. Grandisern torzított fém hangjában rohant el rajtuk és megdermedt. Acélfigurája mögött egy fekete helikopter árnyéka kúszott át a szomszédos épületeken.
Ahogy sodródtak az utcán, tűzoszlopok törtek ki a mögöttük lévő ereszcsatorna-takarókból. Rae elindította az előre megtervezett csatornarobbantást.

Ahogy az étkező ajtaja némán csúszott mögötte, sokan előbukkantak a semmiből, nyáladzva és zajosan, mint a tengeri hab, kúp alakú sapkákban, hatalmas krémtortát lengetve. Mintha parancsra, mindenki hangosan elénekelte "BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT NEKED!"
- Abe, baszd meg! - mondta Rae.
- De nem te vagy?
- De ugye?
- De nem ma van? - az emberek zavartan néztek körül, sziluettjeik rezegtek és elhalványultak. A nagy torta valahogy elkenődött.
Rohadt hologramok, mentálisan ítéljék el őket Rae örök pokoli gyötrelmeire - mit nem találtak ki manapság, hogy kipróbálják az alacsony minőségű cipőhabot vagy az olcsó nyakkendőt.

Volt egy hercegnő,
bevehetetlen kastélyban élt,
olyan gyönyörű volt,
mindenki, aki ránézett
kővé vált ...

Rae már aludt. Arról álmodott, hogy sápadt sziluett jelenik meg és tűnik el az árkokból kitörő tüzes láva patakjai mögött, miközben Rae dühösen száguldozik az omladozó utcákon. Álmodik róla, és elfelejti, hogy valami mulandó, csak egy pillanatra jelenik meg és tűnik el, mint egy árnyék ...
A monitor még egy ideig izzott rajta, éteri kék fényt szórt, majd kialudt.

A HÁLÓZAT KÍNÁLÓ RÉSZE

Benny hitetlenkedve bámult, és előrehajolt. Perzselő lehelete végigszaladt a zsírmaradványok vékony virágrétegén. Ujjainak hegye remegett az átfutó statikus elektromosságtól, mintha egyedül csúszna a Ctrl és Alt gombok közé.

AKAROD
KÉSZÍTENI

Az emelvény megcsúszott a Megalodon nevű bombán. Azrael kivételével mindenki alig rejtett félelemmel figyelte a testét. Még Metodiev doktor szemében is volt szeretet. Gyakran késő este beszélt vele, és babájának hívta.
Megmagyarázza a jelenlévőknek alkotásának romboló erejét és képességét, hogy még egy metropolisz nagyságú kontinens-várost is a földre szintezzen. Minden mondat után a jelentés szája újabb centiméterrel tátongott.
- Az Ön feladata, Lane atya, - szakította félbe az Ízlelő monológját - az, hogy immunitást adjon nekünk az Unióval szemben, amikor sztrájkolunk. Cserébe garantálom a védelmet. Az Új Világegyetem hajnalán korlátlan és legfelsőbb hatalmat nyújtok nektek! Csak én leszek az egysége felett. Ettől eltekintve, halálod után, kedves Lane, szentté nyilvánítunk ...
- Szent? Apa szürke szeme összeszűkült, és kezei mohón remegtek. - Szentté teszel engem.!
- Így van, barátom! A kóstoló, Sadat arca mögé rejtve, Lane-hez lépett, és homlokára csókolta! - Személyesen bejelentem, hogy a Technovsemira megalkotója és őre. Az arcod örökké lezárul.

A görnyedt, csuklyás alak őrült heliográfiai pingponglabdaként robogott körül, hosszú ujjait kiforgatva.
- Elnézést kérek, Browning atya! Alázatosan elnézést kérek a bocsánatkérésedért! Biztos vagyok benne, hogy bármely pillanat megjelenik, és elkezdhetjük…
Akenaton első tanácsos egy időben erős, sasos vonásokkal bíró ember volt, aki tapasztalt és félelem nélküli tábornokot bizonyított a Polis számos katonai hadjáratában, és elnyerte a szenátus többi kormányzójának tiszteletét és csodálatát. Most azonban a leukocid lehajolt és megolvasztotta. Arcát görbe maszkká változtatta, és átitatta vele azt a rosszindulatot, amelyet a börtönszárny nyomorúságain töltött extravagáns órákban a legügyesebben keményített.
A csuklyás alak a keleti tornácra rohant, megbotlott, arcára esett, felállt és megcsúszott az egyszemű Cyclops robotőrök között. Senki sem nevetett.
Visszadőlve a tornácon, Illés figyelte megapolisi birtokait. Akenaton rettegve térdelt az anyakirálynő előtt. Bátortalanul pillantott a faragott testére, gubóként, fehér szaténba burkolva.

Arca cinikus, kifejező, érzéki mosollyal világított meg, amelyet egy kívülálló helyesen mondott kegyetlennek. Szemei kékek voltak a határtalan óceán kékjétől, de valahogy üresek, érzelemmentesek is voltak, ragadozó szemei leselkedtek a zsákmányára. A szélben fújt gesztenyebarna haja különleges költészetet adott az anyakirálynőnek, amellyel az emberiség történelmének legkegyetlenebb despotjai dicsekedhettek.
Illés gyönyörű volt. Ő volt a legszebb ember, akit Akenaton valaha látott, ha egyáltalán embernek lehetne nevezni. Régen ember volt. Több mint kétszáz évvel ezelőtt. Régen volt családja. Gyermeke volt. Talán volt benne valami emberi. Aztán jött a katasztrófa. Illés elvesztette gyermekét és fél testét. Valamikor ekkortájt az emberek kísérletezni kezdtek titán endoszkeletonokkal. Az orvosok kicserélték csontvázszerkezetét, és újból beszőtték agyszövetét. Ő volt az első. És az egyetlen - az ember és az android közötti ilyen szoros szimbiózis minden más kísérlete kudarcot vallott, és lassú és fájdalmas halállal végződött.

Illés fenségesen belépett a tanácsterembe. Érezte a csodálat, a gyűlölet és a félelem pillantásait a testében.
- CSEND - Parancsolta!

Korábban 214 ÉV

Illés kinyitotta a szemét. Forró, nedves vér azonnal megtöltötte őket, és pirosra színezte a világot. A folyó jött, és a test gyorsan megtelt sáros vízzel. Illés nem érezte végtagjait. Csak az a nyomasztó fájdalom valahol alul, fel-alá kúszik, azzal a fenyegetéssel, hogy megdönti az eszméletét.
Timmy sikolya folyton a fejében csengett. Egy utolsó akarati erőfeszítéssel felemelte rokkant kezét, és megérintette a mellette lévő üres helyet.
- Timm…
Végül valami Illésnél eltört, és a feje bólintott. Illés meglátta saját szakadt testét, majd a rohanó vér ismét megtöltötte a szemét, és elvesztette az eszméletét.