Az ortodoxia és a nyugat ma
Ma még az úgynevezett ortodox országokban is létezik egy "nyugati" civilizáció: az itteni mindennapi élet történelmileg kialakult nyugati modellek szerint épül, nyugati metafizikán alapul, Aquinói Tamásra és Ágostonra nyúlik vissza. Ily módon az ortodoxia csak az egyéni hiedelmekre redukálódik, eltekintve az élet gyakorlásától, az igazság történelmi megtestesülésétől: Az ortodoxia elvont tanokká, testetlen dogmává, külső kultikus formák rutinszerű törekvésévé válik.
Minden eddig elmondott igazságos a problémát jellemző "objektív" adatok szempontjából. De az élet nem korlátozódik a tünetek fenomenológiájára. Valójában az egyházi igazság dinamikája egy ideig elhalhat, az ortodoxia hosszú évtizedekig, sőt évszázadokig hallgathat. De az ortodoxia konkrét történelmi dinamikájának és tényleges bizonyságának hiánya, amely konkrét kulturális "húsban" testesül meg, még mindig nem jelenti azt, hogy az egyházi igazság magjai elpusztultak volna, és a bennük elrejtett életadó lé kiszáradt volna. Valahol a felszín alatt élet rejtőzik bennük, és eljön a nap, amikor az eltemetett mag felébred és feltöri a sziklát, amely összetöri.
Innen a következtetés: a keresztények modern nemzedékének vizsgálandó fő kérdése az egyházi ortodoxia és a nyugati civilizáció belső konfrontációjának kérdése. Végső soron el kell fogadnunk ezt a valóságot a keresztényekhez illő alázattal, és meg kell keresnünk a konfrontáció feloldásának a hipostázizált és a szent személyiségében megnyilvánuló megoldását. Ne felejtsük el, hogy az ortodoxia kritériuma az egyházi katolicizmus (katolicitás), a katolicizmus mértéke pedig az élet ajándékainak kiteljesedése a szentek személyében.
Az ortodoxia és a nyugat közötti konfrontáció nem redukálódik absztrakt elméleti ellentétre vagy az intézmények közötti történelmi vetélkedésre. Ezért nem lehet legyőzni a megosztott keresztény egyházak testvéri megbékélési erőfeszítéseivel. Először is nem a teológiai eltérések számítanak önmagukban, hanem azok közvetlen következményei az életre és a történelmi folyamatra nézve. Végül az ortodox tudatnak képesnek kell lennie arra, hogy reagáljon a nyugati nihilizmus és ateizmus hívására, amely szó szerint burkolta (ami nem véletlen) a nyugaton "vallássá" vált kereszténységet. A felvilágosodás, a liberalizmus, a marxizmus, a freudizmus, az ateista egzisztencializmus és a tudományos agnoszticizmus valláskritikája - ez a kritika könyörtelen pontosságával történelmileg igazoltnak tűnik. És itt felmerül a kérdés: az ortodox egyház tudata milyen életreakcióval és milyen életdinamikával állhat szembe ezzel a kritikával?