A boldogság az
(... kicsi vagyok, pici, a nagymama konyhájában ülök, a nagypapa mesél nekem, és mindannyian halvát eszünk azokból a csúnya konzervdobozokból. És a legnagyobb gondom az, hogy a három testvér kezeli-e a sárkányt ...
… A lányom a minap azt mondta nekem, hogy meg akar ölelni, hogy érezzem az illatomat. Jól éreztem magam a szagban, a munkahelyemen…)
Beírom a google "boldogságát", több mint 1 millió eredmény jön ki. Többet olvastam közülük. Nem találom a boldogság definícióját, amely az enyém. Azt is olvastam, hogy a grúzok boldogabbnak érzik magukat, mint a németek, amire nincs gazdasági magyarázat. De a rádióban eljátszottak egy dalt: "Az örök béke nem valószínű, hogy örömet szerez a szívnek/Örök béke a szürke piramisoknak/És a csillagnak, amely megtört és leesett/Csak egy pillanat van, egy vak pillanat." Melyik dal miatt érzem magam nagyon jól, élve. Talán még boldog is. És megértem, hogy a boldogság nem mérhető. Csak érezni lehet. Érzékekkel nyitva a várakozásban.
Gyerekkoromban biztos voltam benne, hogy az életem dallá válik, amikor felnövök. Felnőttem, és úgy döntöttem, hogy elhalasztom teljes boldogságomat arra az időre, amikor elvégeztem. Addig nem igazán, amíg nem találok otthont. És amikor egy jó munka elkezdődött. És amikor jött a Herceg. És mindvégig ebben teljesen biztos voltam